Vasútállomás épülete

Az állomás az 1903-as menetrendben Központ 300. sz. őrház néven, Posta, távirda és vasúti állomás 1918-ban Szeged-Felsőtanya néven fotón látható, és az 1943-as menetrendkönyvben Szeged-Felsőközpont néven található meg.

A felvételi épület HÉV III. osztályú felvételi épület azzal a kiegészítéssel, hogy itt megépült az épülethez kapcsolódó fedett-nyitott váró, amit elég kevés helyen találunk ma már meg, igaz itt sem az eredeti faszerkezetes, hanem tömörfalas kivitelben. Ezek, a típusterveken szereplő faszerkezetes várók az épület mellett sok esetben egyáltalán nem épültek meg, s ha mégis, akkor sok elpusztult belőlük, sokat átépítettek.

Maga az épület eredeti állapotban áll, se nem lepusztult, se nem természetellenesen újszerűre felújított. Az ilyen állomásépületek árasztják a leghitelesebb hangulatot.

Az állomás három vágánnyal rendelkezik, átmenő a második. A felvételi épület utca felőli oldalán, az épület hátulján ugyanaz a homlokzati elrendezés figyelhető meg, mint elől, itt azonban a bal oldalon nem volt szükség az ajtóra. Hogy a típustervtől való eltérés ne borítsa fel nagyon az ablakok elrendezésének harmóniáját, a kihagyott ajtót vakablakként vagy amolyan vakajtóként alakították ki. A raktárhoz vezető vágány az első vágányból ágazik ki, a váltó a felvételi épület előtt helyezkedik el.

A felvételi épülettől kicsit távolabb húzódik a HÉV vonalak mellett gyakran látható földszintes, hosszú épület, amely lakásként (egykor forgalmista lakásaként) működik. A felvételi épülethez hasonló szép állapotban van, téglaarchitektúrája is hiánytalan.

Az állomáson volt még egy, a felvételi épülettel egykorú, egyszekciós faszerkezetű raktárépület, amely szintén típusterv alapján épült, és már elbontották.

« A 5 »

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Megszakítás